Szarvasmarhák színvonalas téli takarmányozása

A tehenek takarmányozása szempontjából a laktációt három szakaszra célszerű felosztani.

Az első szakasz az elléstől a 12-13. hétig tart, a második szakasz a 14. hét és a 28. hét közé tehető, a harmadik szakasz pedig az elapasztásig tart.

A tehenek szakszerű takarmányozását az első szakaszban a legnehezebb megvalósítani, hiszen a tejtermelés növekedésének üteme meghaladja a takarmányfelvétel növekedésének mértékét.

Ennek következtében a tehén a napi takarmányadaggal kevesebb tápanyaghoz jut, mint amennyi a tejtermelés gyors növekedéséhez szüksége lenne.

A hiányzó energiát saját szervezetének lebontásával próbálja pótolni, a tehén ugyanis önfeláldozó típus. A takarmányozás által arra kell törekednünk, hogy a testtömegveszteség minél kisebb legyen, a túlzott tömegveszteség - ami elsősorban a zsírtartalékok lebontásával jár - anyagforgalmi zavarokat, ketózist okozhat, a máj ugyanis már nem képes feldolgozni a zsírbontás termékeit. A súlyveszteség ugyanakkor rossz irányba befolyásolja a tehén újrafedezését, növelve a két borjúzás közti időszakot.

A súlyveszteséget többféle módon mérsékelhetjük. Az egyik ajánlott módszer, hogy a tehenet a szárazon állás idején nem hizlaljuk el, mivel az ilyen tehenek ellés után kevesebb takarmányt fognak fogyasztani. A súlyveszteség mérséklésének másik módja a takarmányadag nagy energiatartalmának biztosítása, amit csak megemelt abrakadaggal tudunk elérni, ez az összenergiatartalom 55 százalékát képezheti.

A fennmaradó 45 százalékot tömegtakarmányból kell biztosítanunk, mivel ha a takarmány nem tartalmaz elegendő nyersrostot, csökken a nyáltermelés, a bendő lesavanyodik, bendőacidózis alakul ki. A tömegtakarmány-szükséglet fedezésére használhatjuk a jó minőségű silókukoricát, a fű- vagy lucernaszilázst, 25-30 kilós fejadaggal számolva.

Az energiahiány fedezésére az úgynevezett védett zsírokat is használhatjuk, ezek a bendőben csak kismértékben bomlanak le, és így nem zavarják a bendőmikrobák működését. Ezek használata csak a laktáció első két-három hónapjában szükséges napi 450-600 grammos adagban.

A laktáció első szakaszában az ipari melléktermékek (nedves cukorrépaszelet, szeszgyári moslék) is jól használhatók. Ügyelni kell azonban, hogy biztosítsuk a kellő nyersrostellátást, ellenkező esetben csökken a tej zsírtartalma.

A tehenek téli takarmányozásában és nyersrost-ellátásában fontos szerepet töltenek be a szénák. A kielégítő mennyiségben (6-12 kg) adagolt széna rágásra és kérődzésre készteti a tehenet, ezáltal elkerülhető a már említett acidózis. Ebben a laktációs szakaszban a fehérjeszükséglet biztosítása is gondot okozhat. A bendőmikrobák a takarmányadag fehérjéinek csak 70 százalékát képesek lebontani, a lebontott fehérjék egy része a vizelettel kiürül a szervezetből. A nyersfehérjének a takarmány szárazanyag-tartalma 17-18 százalékát kell képeznie. Az utóbbi évek kísérletei bebizonyították, hogy kiváltképp a nagy tejtermelésű egyedeknél a metionin-aminosav védett formában való - a bendőben nem oldódó anyaggal bevont - adagolása növeli a tejtermelést.

Gazdasági állataink téli takarmányozásában nagymértékben használjuk a gyökér- és gumós takarmányokat. Ezek közös jellemzője a nagy víztartalom (75—90 százalék), a kevés fehérje-, zsír- és nyersrosttartalom. A magas víztartalom a tejtermelő állatok számára kedvező, de nem előnyös az igásállatok számára. Gondot jelent a hosszabb tartósítás, tárolás szempontjából is. Nagy a káliumtartalmuk, egyeseknél jelentős a keményítő- (burgonya) vagy a cukortartalom (répák).

A takarmányrépa 9-13 százaléka száraz­anyag. Ennek 30-40 százalékát a cukor ké­pezi, nyersrosttartalma alacsony, könnyen emészthető, nyersfehérje-tartalma ugyancsak alacsony.
A répa elsősorban a kérődzők takarmánya. Tehenekkel napi 20-30 kilót is etethetünk belőle, arra vigyázva, hogy ennél nagyobb adag a tejnek mellékízt adhat. Szarvasmarhával 10-15 kilónál többet nem ajánlott etetni belőle, mert a cukorból a bendőben nagy mennyiségű szerves sav képződik, ami lecsökkenti a bendő savasságát, a nyersrostot bontó mikrobák működését fékezi.

A tejelő tehenek tejtermelésének második szakaszában, amikor enyhe tejcsökkenéssel számolunk, a takarmány energiaszintjét is csökkenteni kell. Ez nem a tömegtakarmányok, hanem az abraktakarmányok csökkentésével érhető el. Ebben az időszakban a jó minőségű tömegtakarmányok már képesek fedezni az energiaszükségletet, így nem indokolt a védett zsírok etetése.

Csökkenthető a fehérjetartalom is, már a 14-15 százalék fehérje is elégséges a szárazanyagban. A laktáció utolsó szakaszában, a 28. héttől az elapasztásig a tejtermelés már nagyobb mértékben csökken.

A takarmány ebben az időszakban elegendő kell hogy legyen az életfenntartásra, a lecsökkent tejtermelésre, de arra is, hogy az állat tartalékot építsen be a szervezetébe. A gyakorlat ugyanis azt igazolja, hogy előnyösebb, ha ebben az időszakban és ne a szárazon állás idején épüljenek be a tartalékok a szervezetbe. A szárazon állás idején csak az életfenntartásra és a magzat növekedésére elegendő takarmányt indokolt adagolni.

(Forrás: Gazdakör)

Több részletért forduljon az ISV szakembereihez.

És ne feledje: az ISV a nagyszerű állattakarmány, illetve a szarvasmarhák és a sertések étetéséhez használt elsőrendű premixek szinonímája! Tekintse meg a Szarvasmarhűk takarmányozása c. rovatunkat!