Mesterséges termékenyítő központ

Tisztelt sertéstenyésztők!

 

Örömmel tárjuk önök elé a topolyai Mesterséges Sertéstermékenyítő Központ aktuális kanokat bemutató első katalógusát.

Az ISV Zrt. 2012-ben leányvállalatot alapított Szerbiában, amelynek neve: ISV Feed&Consulting Szabadka. Megalakulásától a mai napig sikeresen alkalmazza ugyanazokat a munkamódszereket és nyújtja ugyanazokat a szolgáltatásokat ügyfeleinek, mint a magyarországi anyavállalat.

Az ISV Feed&Consulting Szabadka alaptevékenysége: sertések és szarvasmarhák takarmányozása (minőségi premixek forgalmazása), szerteágazó tanácsadói tevékenység, korszerű sertéstenyésztési felszerelés kínálata, tenyészállatok (tenyészkocasüldők, kanok) árusítása, kanspermium biztosítása a mesterséges termékenyítő központon keresztül, valamint az állattenyésztők alapszervezetének működtetése.

A sertéstenyésztés Vajdaságban hagyományosan az egyik vezető állattenyésztési ágazat, sőt, az egész mezőgazdaság viszonylatában is kimagasló helyet foglal el.

A szóban forgó stratégiai jelentőségű állattenyésztési ágazat megőrzésének és fejlesztésének szükségessége azon ötlet megvalósítását eredményezte, hogy régiónkban működni kezdjen a Mesterséges Sertéstermékenyítő Központ. A sertések egészségügyi státusza terén megfigyelt jelenségek (pl. a sertéspestis, a PRRS és a cirko vírus terjedése stb.) alátámasztotta a központ megnyitásának indokoltságát.

 

A Mesterséges Sertéstermékenyítő Központ szolgáltatásainak előnyei:

 

 

- gyors genetikai fejlődés, gazdasági szempontból fontos adottságok kifejezésre juttatása - kiváló kanok alkalmazása révén (csúcsgenetika), amelyek bizonyítottan magas teljesítményt képesek nyújtani és tulajdonságaikat átvinni az utódokra;

- tenyésztők szelekciós programokba való bekapcsolódásának lehetősége;

- legkiválóbb fajtákhoz tartozó kanok alkalmazásának köszönhetően szavatolt a gyors genetikai előrehaladás és a csúcsminőségű hízók kitenyésztése;

- bevétel növelése időszakonként, pl. évente (főleg az olyan mutatók által, mint amilyen pl. a nagyobb színhús-arány, a kilogrammonkénti súlygyarapodáshoz felhasznált kevesebb takarmány, az életnapi súlygyarapodás növekedése, az élve született malacok számának növekedése - kocánként és kanonként egyaránt, s mindebből kifolyólag a tőkeforgalom nővelésének lehetősége és a hitelezési időszak lerövidítése stb.); 

- segítség a tenyésztők saját kanjainak túlerőltetése vagy kiesése esetén;

- magas és folyamatos reprodukciós szint;

- betegségek átvitelének minimális kockázata, figyelembe véve a kanok kiváló egészségi állapotát és higiéniáját, valamint az alkalmazott technológiát és a kanspermium megfelelő kezelését.       

 

Abban a reményben, hogy használni fogja Mesterséges Sertéstermékenyítő Központunk szolgáltatásait, állunk rendelkezésére!

 

 

"A SIKERES TERMÉKENYÍTÉS „TÍZ PARANCSOLATA”

 

Sikeres és gazdaságos sertésreprodukciót döntően befolyásolja a termékenyítési menedzsment. Az állomány szaporodási teljesítményének fenntartása  a szaporodási menedzsment következő alapszabályainak betartásával  lehetséges:

 

1. Az anyakocák ingerlése

 

Az ivarzás megfigyelését mindig ugyanaz a személy végezze, ugyanabban az időben, amikor nyugalom van az istállóban. A kocák ingerlésének sikerkulcsa a kanok görgő hangjának utánzása. A gondozó türelme, érzése meghatározó a tűrési reflex kiváltásában. A kapcsolat felvétel után a tűrési reflex sikeres kiváltása érdekében lágyéknyomkodást, lágyékfogást, hátnyomást és lovagló próbát végzünk.

 

2. Kontaktus a kereső kannal

 

A választás utáni 3 – 4. napon naponta kétszer végzünk 15 -30 perces ivarzásmegfigyelést a kereső kannal. A termékenyítés ideje alatt biztosítsunk megfelelő kontaktust a kannal. Egy védőkerítés mögül a kereső kan 4-6 kocán válthat ki tűrési reflexet. A kocáknak  teljes mértékben érezniük kell a kan jelenlétét (látás, hallás, szaglás, tapintás).

 

 

 

 

 

3. Optimális termékenyítési időpont

 

 

A termékenyítés szervezést a kocák egyedi ivarzási magatartásához kell igazítani. A petekilökődés az ivarzás kezdete utáni  40-48. órában történik. A korán ivarzó kocák tűrési reflexe 72 órát is tarthat. Az első termékenyítés és a megismételt termékenyítés közötti időtartam  16-24 óra legyen. A siker érdekében gyakran el kell végezni a harmadik termékenyítést is . A későn ivarzó kocák (6 napos választás-ivarzási intervallummal) tűrési reflexe jelentősen rövidebb. A petekilökődés a tűrési reflex első 24 órájában történik, ezért a termékenyítést a tűrési reflex kialakulásának kezdetén végezzük. Amennyiben szükséges 12 óra múlva megismételjük.

 

4. Fény program

 

A fény stimulatív hatással bír az agy azon területeire (hypothalamus, hypophisa) melyek a nemi hormonok termeléséért felelősek.  A nemi hormonok játszanak szerepet az ivarzási tünetek kialakulásában. Jó eredményt érhetünk el   300-500 lux fényerősséggel 12-14 órán át naponta  a kocák fejmagasságában.

 

5. Higiénia

 

 

A termékenyítő teremben  folyamatos takarítással érjük el a megfelelő higiéniát. Termékenyítés alkalmával, a katéter bevezetése előtt, a pérát szárazra töröljük és megvizsgáljuk a hüvelyváladékot. A megváltozott kifolyással rendelkező kocákat gyógyítjuk vagy kizárjuk a tenyésztésből.

 

 

6. Termékenyítési segédeszközök

 

 

Fedeztető gurtni, ágyékszorító vagy fedeztető nyereg lehetővé teszi több koca egy időben való termékenyítését, miközben elősegítik a kocák ingerlését és időmegtakarítást eredményeznek.

 

7. Dokumentáció

 

 

A termékenyítési eredmények optimalizálásához elengedhetetlen a termékenyítési napló vezetése. A termékenyítési naplóban vezetjük a választás időpontját, az ivarzási tünetek megjelenését, a tűrési reflex kialakulását, a különböző rendellenességek észrevételét (elváltozott kifolyás, nem tökéletes tűrési reflex stb.), a termékenyítőanyag eredetét, vemhességi százalékot, fialási százalékot, alomnagyságot. Hosszabb időn át vezetett adatok lehetőséget biztosítanak egy állományra szabott termékenyítés menedzsment kialakításához.

 

 

8. Hűtés porlasztott vízzel

 

 

A tartásmódnak megfelelően az  istálló optimális hőmérséklete 15 – 20 °C.  Nyáron a hőstressz megelőzése érdekében a vemhesség első 30 napjában a terem hőmérséklete nem emelkedhet 28°C fölé. Ennél magasabb hőmérséklet embrióelhalást okoz.  A terem hőmérsékletének optimális szinten tartása csökkenti a hőstresszt, javítja a takarmányfelvételt valamint az ivarzási magatartást és rövidíti a választás-ivarzási intervallumot. Az optimális teremhőmérséklet csökkenti a visszaivarzók számát és növeli  az alomnagyságot.

 

 

9. Katéter kezelés

 

 

A katéterek tárolását sterilen, pormentes helyen kell végezni.  Egyszerhasználatos katétereket kell alkalmazni a kórokozók átvitelének megelőzése érdekében.  A katétert kicsomagolása után azonnal a hüvelybe kell vezetni.

 

 

10. Sperma vizsgálat

 

 

Az ondóadag minőségét a kanállomás laboratóriumában és az anyakoca telephelyen is ellenőrizni kell.

 

 

 

A TERMÉKENYÍTÉS TECHNIKAI KIVITELEZÉSE

 

 

Mesterséges termékenyítés fogalma alatt a hígított ondóadag arteficiális bevitelét értjük az ivarzó süldők vagy kocák méhébe. Tehát csak az ondó beviteli módja mesterséges, maga a megtermékenyülés természetes.

A termékenyítés kivitelezéséhez bizonyos alapfeltételek szükségesek:

Csak képzett termékenyítő végezhet sikeres munkát. Az intenzív sertéstenyésztésben ma arra törekednek, hogy a jószágtenyésztőket széleskörű  és alapos kiképzésben részesítsék a saját állományuk termékenyítésére.

Az ivarzó kocát fel kell ismerni és szakszerűen előrelátni a termékenyítésének időpontját.

A párosítási terv alapján időben beszerezzük  a megfelelő minőségű ondóadagokat és az  egyszerhasználatos katétereket.

 Az ondóadag hőmérsékletét közvetlen a termékenyítés előtt , vízfürdőben, 38°C-ra emeljük . Ily módon adagolás közben nem vált ki perisztaltikus mozgást  azaz visszafolyást.

Biztosítani kell megfelelő környezetet, nyugodt tiszta helyiséget, ahol elvégezzük a termékenyítést és utána legalább 1o órán keresztül  tartjuk ott a termékenyített kocát.

Termékenyítés előtt hüvely vizsgálatot végzünk. Elváltozott kifolyás esetén nem termékenyítünk.

A termékenyítés sikeresebb keresőkan jelenlétében.

Ha erre nincs mód az asszisztens érintési ingerekkel (haskorc emelgetés, ágyéknyomkodás, lovagló próba) esetleg szaginger kombinációval váltja ki a tűrési reflexet az ivarzónál.

 

 

 


A termékenyítő papír- kendővel szárazra törli a pérát, ondóval nedvesíti a katétert, majd  kíméletesen a hüvely felső fala mentén bevezeti a méhnyak hüvely felőli nyílásáig. Óvatosan előre mozgatja a katétert a méhnyak nyálkahártya redőnyei között, legalább 5-6 cm-t, ez biztosítja az ondó méhbe juttatását. Az ondóadagot csatlakoztatjuk a katéterrel és olyan helyzetbe állítjuk, hogy levegő ne jusson a méhbe.

Az ondó adagolását lassan kell végezni, olyan ütemben, hogy a méh antiperisztaltikus mozgása azt maradéktalanul befogadja.

 

 

 

Az antiperisztaltikus mozgás oxitocin hatására jön létre. Egy-egy inger 1-1,5 percig tart, 1 perc szünettel.

Ezt a váltakozó görcsös mozgást tapasztalhatjuk a méhnyakban is, ezért a katéter behelyezését és az ondó adagolása végén a kihúzását is, a relaxációs periódusban végezzük. Fontos, hogy a termékenyítés ideje alatt ne érjék kellemetlen ingerek az ivarzót (félelem, fájdalom, kényszerítő, erőszakos fogások), mert azok adrenalin termelést váltanak ki és sikertelenné tehetik a munkát. Az ondó adagolása 5-8 perces folyamat, amely a  koca tűrési reflex intenzitásától függ.

SOK SIKERT!

 

Home GENETIKA Mesterséges termékenyítő központ

Közösségi oldalak

Kapcsolat

  Mayer Ottmár u. 20.,Szabadka

  Tel/fax: +381 24 410 0027

  e-mail: office@isv.rs

Tanúsítvány

Rólunk

Az ISV egy olyan cég, amely felöleli a korszerű állattenyésztés minden szegmensét. Tisztelt partnereink számára a sikeres és jövedelmező termeléshez nélkülözhetetlen kiváló minőségű takarmányozást, modern technológiát biztosítunk, valamint hasznos tanácsokkal szolgálunk.

Az ISV mottója: INNOVÁCIÓ, SIKER, VÍZIÓ!