Vegye igénybe a Web Pig programot, amely hatékonyabbá teszi a termelési folyamatot
Általános trend, hogy mint lassan minden, úgy a cégek működése, a termelés és a vezetői döntéshozatal is egyre inkább szoftveres alapokra helyeződik.
A vállalati szoftver-rendszerek nagyban megkönnyítik a vezetők és az alkalmazottak dolgát a cég írányítása és általában a munkafolyamat során.
A testreszabott informatikai rendszerek lehetővé teszik az érintettek számára, hogy a többórás adataböngészés helyett percek alatt jussanaka kimutatásokhoz, és ezek alapján pontosabb, sikeresebb döntéseket hozzanak.
Az egyik legfontosabb segítség, amit az ilyen rendszerek nyújthatnak, a termelékenységi mutatók pontos felrajzolása. Ily módon produktív óraszámra jutó önköltséget is lehet számítani. A rendszer ezen felül pontos adatokat adhat az árbevételek alakulásáról, akár cikkekre bontva az anyagköltségről, sőt a selejt értékéről, mennyiségéről is időszaki bontásban, ezáltal jobban feltárva az esetleges hibákat.
A rendeszser működésének lényege, hogy pl. az adatok megfelelő kezelésével jobban nyomonkövethető legyen az állatok nevelése során elért gyarapodás. Meghatározható, hogy milyen genetikához milyen technológiát és milyen takarmányösszetételt érdemes használni.
A szoftver segítségével a mérlegelések eredményei összevethetők az alkalmazott technológiával és a takarmányozással. Ennek eredményeként a tervezés, a vezetői döntéshozatal nagyban egyszerűsödik és lerövidül, hiszen egyértelműen megmondható, hogy melyik állatfajta melyik technológiára és melyik takarmányozási módszerre reagál kedvezően.
A fentieket alátámasztja az ISV Feed&Consulting cég által beindított, a sertéstelepek vezetését szolgáló program, amely azzal a céllal jött létre, hogy kibővítse a sertéstenyésztésre irányuló kínálatát, és lehetővé tegye ügyfelei számára a telepeken zajló termelés hatékonyságának ellenőrzését.
A WEB PIG program lényege, hogy a telep működésével kapcsolatos adatok napi szinten történő bevitelével (ellés, elhalálozás, szállítás...) a sertéstenyésztők időben észrevegyék a termelési eredmények és a kitűzött célok közötti eltéréseket, valamint az ISV szakembereinek segítségével megtegyék a szükséges intézkedéseket és gyorsan kiküszöboljék a problémákat.
A WEB PIG program a honlapunk (www.isv.rs) révén használható.