Feltétlenül szükséges segíteni a gazdáknak az aszálykárok enyhítésében
A Szerbia fő mezőgazdasági régiójának számító Vajdaságot ért hatalmas aszálykárok miatt az ország gazdasága is megtorpant.
A jelentős exportkiesés miatt az IMF már lefelé módosította az ország becsült gazdasági fejlődés szintjét is.
A kialakult helyzetet jól jelzi, hogy Szerbia mennyire függ a mezőgazdaságtól és annak jó teljesítményétől. Éppen ezért a Szerbiai Földműves-szövetkezetek Szövetsége segítséget kért az államtól az elszenvedett károk enyhítéséhez.
A mezőgazdasági termelőket tömörítő érdekszervezet arra kérte a kormányt, hogy a soron következő vetést illetően segítsenek a gazdáknak, olcsóbb vagy akár részben ingyenes vetőmaggal és műtrágyával.
Azt kérték, hogy a bejegyzett termelők számára hektáronkénti 40 liter üzemanyag esetében mondjon le az állam a jövedéki és forgalmi adóról, illetve a vízlecsapolásról szóló 2017-es évi adók kiszabásának eltolására is szükség lenne.
A mezőgazasági miniszter ígérete szerint az aszálykár következményeinek enyhítésre irányuló intézkedéseket a napokban kezdik foganatosítani.
Például Topolyán ebben az évben a búza esetében mintegy 35 százalékos a terméskiesés, az árpánál 20-25 százalékos, az olajrepce esetében pedig 20 százalékos.
A legnagyobb aszálykár a kukoricánál tapasztalható. Ez azért is jár súlyos következményekkel, mert a összterületek felén a gazdák kukoricát termesztenek évről évre. Országos szinten is ez a helyzet.
A terméskiesést 70-75 százalékosra becslik.
A szójánál azonban még ennél is nagyobb terméskiesést állapítottak meg: mintegy 80 százalékkal csökkentek a hozamok.
Más településeken is hasonlóan alakultak a hozamok.
(Források: DélHír és Magyar Szó)