A nyitott tehénistállók előnyei

A tehenek elhelyezésére számos megoldás kínálkozik.

Ezek közös jellemzője, hogy beruházási költségük nagy, mivel a szűken vett elhelyezés mellett, járulékos létesítményekre, eszközökre (fejő-, tejkezelő-, takarmánytároló-, kiosztó berendezések, ún. szociális létesítmények, kerítés stb.) is szükség van.

A tehenészeti telepek létesítése során a környezetvédelmi, állatvédelmi, tűzrendészeti, munkavédelmi szempontok mellett az állatok igényére, a munkafolyamatok viszonylag könnyű elvégzési lehetőségére is tekintettel kell lenni.

A teheneket tarthatjuk zárt-, nyitott-, kötött- és lekötés nélküli (kötetlen) rendszerű istállókban.

A zárt istállók minden oldalról állandó fallal határoltak, klímájuk az időjárástól többé-kevésbé független. Előnyük, hogy szélsőséges időjárási viszonyok között az állatoknak kellő védelmet nyújtanak.

Hátrányuk, hogy beruházási költségük magasabb, nagyobb a kézimunka igényük, levegőjük nem mindig friss, bennük az állatok kevesebbet mozoghatnak, ami a tehenek termelése, alkalmazkodó képessége szempontjából kedvezőtlen.

A nyitott istállóknak egy, vagy több oldalon nincs faluk, így a külvilággal közvetlenül érintkezve, klímájuk a külső környezettől kevésbé tér el. Mérsékeltebb klímájú országokban az ilyen megoldású istállók terjedtek el.

Előnyük, hogy olcsóbbak, kevesebb beruházási költségből kivitelezhetők, jobban gépesíthetők, továbbá ilyen elhelyezésben az állatok többet tartózkodhatnak a friss levegőn, mozgásukban kevésbé korlátozottak, edzettebbek, ellenállóbbak lehetnek.

A telepek lehetnek tömbös és pavilonos rendszerűek. Az előbbi azt jelenti, hogy a tehenészetben lévő valamennyi tehenet egy nagy épületben (tömb) helyezzük el, az utóbbi pedig olyan rendszerű telep, ahol az állatokat több kisebb épületben tartjuk.

Az állatok tartásmódja szerint kötött és kötetlen rendszerű istállókat különböztetünk meg.

Kötött tartásban az állatokat egyedileg lekötve helyezzük el. Ilyen tartásban a tehenek tartózkodási helyén történik a takarmányozás, a fejés is. A nagyobb méretű, kötött tartási rendszerű istállókat valamikor keresztállásos, később pedig hosszanti állásos rendszerben építették.

Az előbbi szinte teljes mértékben kézi munkavégzésre alapozódott. Az utóbbi valamivel jobban gépesíthető, hiszen az istálló hosszanti tengelye szerinti etetőútról a takarmánykiosztás géppel végezhető.

Hasonlóképpen a trágyaeltávolítás és a fejés is jobban gépesíthető. A hosszanti állásos istállók korábban falmenti jászlas, később falmenti etetőútas, majd középső etetőútas kivitelében készültek.