A sertéseket érő stresszek következményei

A sertés pszichésen érzékeny állat, ebből következik, hogy könnyen megijed, ami beindítja a stresszreakciót.

Minden túlzás nélkül elmondható, hogy a sertést a vágást megelőző időszakban több káros hatás éri, mint előző életében együttesen.

Vannak úgynevezett stresszérzékeny fajták, amelyek a vágást megelőző stresszre igen érzékenyen reagálnak, ennek hatására szervezetükben egy láncreakció indul el, mely a hús minőségét rontja.

Ezekből az állatokból a vágás után halvány, puha, szakadékony, vizenyős hús nyerhető. Az ilyen hús minőségi hibának tekinthető, s abból ismerhető fel, hogy a normál húsnál világosabb színű, lazább szerkezetű, amiből a tárolás alatti tömeg- és főzési vesztesége következik. A feldolgozóipar egyik legnagyobb problémájáról, vagyis nem kívánatos húsformáról van szó.

Az intenzív sertésfajtákra (pl. lapály, pietrain) jellemző, hogy testtömegükhöz viszonyítva kicsi a szívük tömege és teherbíró képessége, valamint kicsi a hőszabályozó kapacitásuk. Mindezek következtében a szív- és érrendszeri rendellenességek gyakoribbak, és a stresszt, valamint a szállítással járó egyéb megterheléseket is nehezen viselik.

A húsminőség (szín, állomány, víztartó képesség, stb.) magán viseli az összes állatkezelési és vágási művelet hatását, amely az élő állatot, illetve a vágott testet ezen szakaszokban érte.

Ez a hatás nagyobb lehet, mint az állat takarmányozásának és tartásának a húsminőségre kifejtett befolyása.

Mindezekből következően alapvetően fontos, hogy a vágás előtt és a vágás során az állatot érő stresszhatások a lehető legkisebb mértékűek legyenek, megakadályozva a húsminőség kedvezőtlen irányba történő változásait. Ha a stresszmentes állattartás mellé kíméletes vágás párosul, akkor az a húsminőség javulásában is megmutatkozik, amely végső soron több profitot eredményez.

(Forrás: Agrárágazat)

Több tanácsért forduljon az ISV szakembereihez a www.isv.rs honlapon levő elérhetőségeken keresztül. 

Home HÍREK ARCHÍVUMA Időszerű-aktuelno A sertéseket érő stresszek következményei

Közösségi oldalak

Kapcsolat

  Mayer Ottmár u. 20.,Szabadka

  Tel/fax: +381 24 410 0027

  e-mail: office@isv.rs

Tanúsítvány

Rólunk

Az ISV egy olyan cég, amely felöleli a korszerű állattenyésztés minden szegmensét. Tisztelt partnereink számára a sikeres és jövedelmező termeléshez nélkülözhetetlen kiváló minőségű takarmányozást, modern technológiát biztosítunk, valamint hasznos tanácsokkal szolgálunk.

Az ISV mottója: INNOVÁCIÓ, SIKER, VÍZIÓ!