A disznótorok gazdag hagyománya

"Disznótornak, lakodalomnak télen van az ideje". Tréfás debreceni mondás szerint azért, mert ilyenkor "nem romlik el a hús és nem savanyodik meg a menyasszony".

A disznóölés, s az utána következő disznótor a téli hónapok jelentős és várt eseménye.

Régen még a gyermekek sem mentek aznap iskolába. Ilyenkor korán kezdődött a nap az egész család számára: még alig pitymallott, s már zörgetett a kapun a disznóölő koma vagy sógor, mert a saját disznóját senki sem vágta le szívesen.

A perzselés után - amely a fehér havon, kékes hajnalban szép látvány, s a gyermekeknek nagy mulatság volt - pontos rendben haladt a munka.

Mindenkinek megvolt a feladata: az asszonyok sütötték a vért reggelire, tisztították a fokhagymát, mosták a beleket, töltötték a hurkát, aprították a zsírnak való szalonnát, a böllér bontotta fel a disznót, készítette a kolbászt, sózta a szalonnát. A gazdának ezen a napon csak az volt a dolga, hogy szíves szóval, tréfával, s jó borral tartsa a segítőket.

A disznóölés előkészítésében, majd az egész napi munkában a háziasszonynak segítettek a szomszédasszonyok, s a közeli rokonok.

Ez a segítség kölcsönös volt: a háziasszony később visszasegített, ha a szomszédoknál volt disznóölés. Ebédre orjalevest és paprikás húst főztek az asszonyok, de ekkor nem sokat időztek az evéssel, mert még sok munka várt rájuk.

Kora délután hozzáláttak a vacsora készítéséhez. A nap fénypontja a disznótor volt, amelyre nemcsak azokat hívták meg, akik egész nap segítkeztek, hanem másokat is, elsősorban a közeli rokonság köréből, a szomszédokat és a jó barátokat.

A disznótorra a böllér hívta meg a vendégeket úgy, mintha virrasztóba hívná őket. Elmondta tettetett szomorúsággal, hogy "szegény öreg befejezte", s hogy "mostanában már nem evett, legutóljára is mennyit hörgött", s csak a legvégén árulta el véletlen szóval, hogy milyen virrasztóba is hívogat.

Estefelé gyülekeztek a vendégek. Jó kedvvel, köszöntéssel léptek be a házba. Az asszonyok sorra leültették a meghívottakat, a fő helyre a böllér került, mellé az idősebbek, majd a férfiak és az asszonyok jöttek, s az asztal végén a fiatalok.

A tor tyúkhúslevessel kezdődött, amelybe az előző nap este készített csigatésztát tették, majd az elmaradhatatlan töltött káposzta következett, sült kolbász, sült hurka, pecsenye, s hájas pogácsával, rétessel fejeződött be. Vacsora közben vége-hossza nem volt a tréfának, vidám szónak.

A böllér elé tett töltött káposztából veréb röpült ki, amit az asszonyok csavartak bele tréfából. De a következő percben az asszonyok készítette hurkából került elő bugylibicska, fadarab, amit meg a férfiak csempésztek bele, hogy megtréfálják az asszonyokat. Az ablak alatt kántáló gyerekek hangja hallatszott:

Eljöttem én kántálni-kántálni
Ablak alatt fát vágni
Én is fogtam fülét-farkát
Adjanak egy darab hurkát!

Gyakran előfordult, hogy tréfás kedvű asszonyok, lányok rossz ruhába öltözve, bekormozott arccal, lakodalmas menetet imitálva, karjukon kosárral hívatlanul beállítottak a disznótoros házba, énekeltek, vidám rigmusokat mondtak, táncoltak, s mindez növelte az amúgy is vidám hangulatot. Amikor kosarukba megkapták a kolbászt, hurkát, eltávoztak.

Sok helyen szokás volt, hogy a disznótoros ház ajtajába egy ágas-bogas gallyat állítottak, amelyre tréfás versikét tartalmazó cédulát függesztettek.

Elbújtak a sötétbe, s várták, míg a háziak észreveszik a nyársat, leveszik róla a cédulát, s helyébe hurkát, kolbászt raknak, amit aztán nagy lopakodások közt vittek el. 

Tor közben gyakran megemelték a poharukat, mert különben nem lenne szerencséjük a jövő évi disznóval. A vacsora végeztével a gazda szokott a legtöbbször nótát kezdeni, amelyet a többiek folytattak.

Azt szerették, amelyiknek minél több verse volt. Régebben előkerült a tambura, a bőrduda is, s jó kedvük kerekedvén megforgatták az asszonyokat. Ilyenkor a gyerekeknek sem kellett lefeküdni, ez a nap számukra is ünnep volt, s még éjfélkor is ott tébláboltak a felnőttek körül.

A jó disznótor sokáig tartott, gyakran még 2-3 óráig is elmulatoztak, majd általában együtt mentek el, egy ajtónyitással, de a háziasszony addig nem engedte el őket, míg nem tett mindegyiknek a kosarába egy kis kóstolót, kolbászt, hurkát, hájas pogácsát. Felhajtván az utolsó poharat is, jó egészséget kívánva elindultak hazafelé a jól sikerült disznótorról.

(Forrás: Csicsergő)

Home HÍREK ARCHÍVUMA Időszerű-aktuelno A disznótorok gazdag hagyománya

Közösségi oldalak

Kapcsolat

  Mayer Ottmár u. 20.,Szabadka

  Tel/fax: +381 24 410 0027

  e-mail: office@isv.rs

Tanúsítvány

Rólunk

Az ISV egy olyan cég, amely felöleli a korszerű állattenyésztés minden szegmensét. Tisztelt partnereink számára a sikeres és jövedelmező termeléshez nélkülözhetetlen kiváló minőségű takarmányozást, modern technológiát biztosítunk, valamint hasznos tanácsokkal szolgálunk.

Az ISV mottója: INNOVÁCIÓ, SIKER, VÍZIÓ!