Kiváló hússertés: magyar nagyfehér

A gazdaság gyors fejlődése változásokat idézett elő a sertéstenyésztésben.

Már az 1800-as évek végén, de inkább a századforduló táján mind nagyobb igény jelentkezett a kevésbé zsíros, finom hentesáru készítésére alkalmas vágósertések iránt.

Az angliai hússertés fajták behozatalával igazodott a termelés a kereslet új kívánalmaihoz.

Néhány tőkeerősebb nagyüzem középnagy fehér hússertés (middle white), sőt nagyfehér hússertés (yorkshire, illetve large white) fajtákat is tenyésztett.

A magyar földművelési kormányzat tenyészsertés akciókkal is előmozdította a hússertések gyorsabb elterjesztését Magyarországon.

Az első világháborút és az 1929-1931 közötti világválságot követően a 1930-as évek végére számottevő fejlődést ért el a magyar sertéstenyésztés.

A második világháború a magyaországi sertéstenyésztésben (is) jelentősen nagyobb veszteséget okozott, mint az első. Változást jelentett a termelőszövetkezetek szervezése azzal, hogy a néhány állami gazdasági nagyüzem mellett újabbak szerveződtek.

A szükséghelyzet és az árukészletek biztosítása indokával állami sertéstenyésztő és hizlaló nagyüzemeket is szerveztek az 1950-es évek elején.

Rajtuk kívül meghatározó volt és maradt a kistermelői, később a háztáji termelésnek nevezett vágósertés előállítása. Számottevően javult a termelési színvonal az 1960-as évektől kezdve a takarmánytermesztés (a gabona- és a kukoricatermesztés) korszerűsítése és a keveréktakarmány-gyártás elterjedése következtében.

A szerződéses termeltetés, a hatékony integráció révén a kistermelők jelentős körének bekapcsolásával mind a mennyiségi, mind a minőségi sertéstermékek előállítása tekintetében Magyarország a sertéstenyésztő országok sorában előkelő helyre jutott már a 1970-es években.

Ma a magyar nagyfehér sertésfajta világszerte nagy tekintélynek örvend. 

Szapora, nagy növekedési erélyű, jó takarmányértékesítő, szilárd szervezetű, technológiatűrő, későn érő típusú, jó hústermelő fajta. Stressz-rezisztens, húsminősége kiváló.

Hosszú törzsű, rámás, közepesen dongás mellkasú, közepes farszélességű, terjedelmes combokkal rendelkező fajta. Szilárd hát- és lábszerkezet jellemzi, konstitúciója kiváló.
Hét-hét egészséges csecsbimbóval rendelkezik.

Szőrzete fényes, finom, hosszú szálú, testhez simuló és a testfelszínt egyenletesen takarja. Bőre halvány rózsaszínű, pigmentmentes. A körmök viaszsárgák, a fej a törzzsel arányos, középhosszú, könnyű, a homlok közepesen széles, profilvonala enyhén tört, a fülek felfelé, és előre állók. Kiváló anyai fajta. Fajtatisztán, vagy a lapály fajtával keresztezve (nagyfehér x lapály F1) alkalmazható anyaként.

(Tekintse meg a Genetika, Tenyészsertések és a Mesterséges Termékenyítő Központ c. rovatokat a www.isv.rs honlapon).  

 

Home HÍREK ARCHÍVUMA Időszerű-aktuelno Kiváló hússertés: magyar nagyfehér

Közösségi oldalak

Kapcsolat

  Mayer Ottmár u. 20.,Szabadka

  Tel/fax: +381 24 410 0027

  e-mail: office@isv.rs

Tanúsítvány

Rólunk

Az ISV egy olyan cég, amely felöleli a korszerű állattenyésztés minden szegmensét. Tisztelt partnereink számára a sikeres és jövedelmező termeléshez nélkülözhetetlen kiváló minőségű takarmányozást, modern technológiát biztosítunk, valamint hasznos tanácsokkal szolgálunk.

Az ISV mottója: INNOVÁCIÓ, SIKER, VÍZIÓ!