A tehenek tőgygyulladásának szakszerű és hatékony megelőzése

A tőgygyulladás a tehéntőgy külső behatásra adott válaszreakciója.

Külső hatás lehet mechanikai (pl. ütés, rúgás, taposás), kémiai (pl. sav-lúg), vagy kórokozó behatolása.

Ezek hatására a tőgy az általa termelt tej összetételének megváltoztatásával és csökkent termeléssel reagál.

A tőgygyulladásos tejben csökken a sajtgyártás számára nélkülözhetetlen kazein, valamint az élelmezés szempontjából igen fontos és kazeinhez kötött kalcium, viszont megnő benne a tejfeldolgozás számára használhatatlan savófehérjék, a nátrium és a kloridion aránya, ami ízelváltozást idézhet elő.

A gyulladásos tejben megemelkedik a szomatikus sejtek aránya.

A nagyon magas szomatikus sejtszám tehát egyértelműen tőgygyulladásos állapotot jelez.

A tej sejttartalma és annak összetétele a laktáció folyamán változik; a laktáció vége felé, amikor a mirigyhám leépül, a kissé megemelkedett sejtszám elsősorban levált hámsejtekből alakul ki.

Tőgygyulladás esetén mindig a fehérvérsejtszám, s ezen belül is elsősorban a neutrofil granulociták számának felugrásáról van szól.

A tőgygyulladást soktényezős megbetegedésnek nevezzük, mert nem elég, ha a kórokozó csak behatol a tőgybe, ott el is kell szaporodnia, erre pedig csak akkor képes, ha hajlamosító tényezők jelentkeznek.

E tényezők között szerepel az állat tartása (az álláshossz, állásszélesség, kitrágyázás-bealmozás gyakorisága, a padozat minősége, az istálló hőmérséklete, páratartalma, szellőzése, stb), takarmányozása (a kiegyensúlyozott anyagforgalomhoz és ezzel immunrendszerhez szükséges valamennyi tápanyag biztosítása jó minőségű alaptakarmány mellett, napi többszöri etetéssel), az állat egészségi állapota (fertőző betegségektől mentes, egészséges lábú), a fejőgép állapota (rendszeresen karbantartva, a gyári értékek szerint beállítva), és minden olyan munkafolyamat, amelynek során az állattal kapcsolatba kerülünk, így a fejés, takarmányozás, istállótakarítás, válogatás, stb.

Ha ezek közül a tényezők közül az bármelyikkel probléma van – pl. csak nedves, vagy rossz minőségű alommal tudunk bealmozni, az állat lesántul, vagy fertőző betegséget kap, esetleg kilyukad egy kehelygumi, a tőgybe bejutott kórokozó (általában baktérium) számára kedvező feltételek alakulnak ki a szaporodáshoz – máris kialakul a tőgygyuladás.

Közismert, hogy a fejést idegi és hormonális hatások egyaránt befolyásolják, ezért a tejleadási reflexet neurohumorális reflexnek nevezzük. Az állat a fejés időpontjának közeledtével, a fejéssel kapcsolatos zajokra, munkaműveletekre (gép bevitele az istállóba, vagy felhajtás a fejőházba) már felkészül a fejésre.

A reflexet végül az érintés, azaz a tőgybimbó letisztítása, az első tejsugár kifejése indítja meg. Nagyon fontos, hogy a fejés során az állatot ne érje semmi stresszhatás, mert hormonális úton a tejleadási reflex blokkolható is, ezért nem szabad a fejés alatt kiabálni, az állatot bántalmazni, injekciózni stb.

A tőgybimbó érintése idegi impulzust vált ki, amely az agyból a hipotalamuszon keresztül az agyalapi mirigy hátulsó lebenyében oxitocin hormon felszabadulását idézi elő. Az oxitocin vérárammal jut a tőgyhöz, és ott a tejmirigy végkamrácskáiban a kosársejtek, illetve a tejutak símaizomsejtjeinek az összehúzódását idézi elő, azaz megindul a tejbeáramlás; a tőgybimbó záróizma pedig ellazul.

Ez a folyamat az első érintéstől kezdve 20 másodperc múlva észlelhető a tőgyön, és 60-80 másodpercen belül ér arra a szintre, hogy a fejőgépnek a tőgyön kell lennie, illetve a kézi fejést meg kell kezdeni. Ez azért nagyon fontos, mert a hormon hatása 6-8 percig tart, tehát a tejleadás ezen az időtartamon belül optimális.

A tőgygyulladás megelőzése és az optimális tejleadás szempontjából tehát a helyes fejési módszer a következő:

A tőgy száraz előkészítése (egyfázisú módszerrel, azaz fertőtlenítőszerrel impregnált papír alkalmazásával, vagy kétfázisú módszerrel, azaz fertőtlenítőszerrel bemártva a bimbót, majd 20-25 másodperc múlva száraz papírral letörölve) oly módon, hogy a bimbót erősen masszírozva legalább háromszor-négyszer áttöröljük, és a végén a bimbóvéget is stimuláljuk.

A tőgybimbókat (lehetőleg a gép levétele után minél hamarabb) tőgybimbófertőtlenítő oldattal fertőtleníteni kell, hogy elpusztítsuk a fejés közben esetleg a tőgyre került kórokozókat, és megvédjük a bimbót a két fejés közötti időben.

A fejés végén a fejőgépeket menetrendszerűen le kell mosni, savas illetve lúgos mosó-fertőtlenítőszerekkel.

Fejőházak esetében ezt a mosóautomata megoldja, de sajtáros gépeknél, illetve tartalék gumival ellátott negyedfejőknél az alapos szétszedést, kézi tisztítást sokszor elhanyagolják. A szennyezett, fertőzött fejőgéppel nem lehet alacsony sejtszámú, illetve alacsony baktérium – azaz csíraszámú tejet fejni.

(Forrás: Mezőhír)

Home HÍREK ARCHÍVUMA Időszerű-aktuelno A tehenek tőgygyulladásának szakszerű és hatékony megelőzése

Közösségi oldalak

Kapcsolat

  Mayer Ottmár u. 20.,Szabadka

  Tel/fax: +381 24 410 0027

  e-mail: office@isv.rs

Tanúsítvány

Rólunk

Az ISV egy olyan cég, amely felöleli a korszerű állattenyésztés minden szegmensét. Tisztelt partnereink számára a sikeres és jövedelmező termeléshez nélkülözhetetlen kiváló minőségű takarmányozást, modern technológiát biztosítunk, valamint hasznos tanácsokkal szolgálunk.

Az ISV mottója: INNOVÁCIÓ, SIKER, VÍZIÓ!