A kérődzők egészségét kedvezőtlenül befolyásoló kórokozó

A sercegő üszők (gangraena emphysematosa) a fiatal szarvasmarhák, juhok, ritkán más kérődzők (kecske, bivaly), rendszerint egy-egy területre korlátozódó (tájkóros) gázoedemás betegsége.

A kérődzőkön kívül igen ritkán egyéb állatfajokban (sertésben, nyércekben) is megállapították.

A betegség világszerte előfordul, de szórványosan.

A betegség okozója a C. chauvoei. Közönséges agaron nem indul fejlődésnek, véresagaron erős hemolízist okoz. Levestenyészeteiben és a fertőzött szövetekben négyféle toxint termel. A szövetek közé jutva a szénhidrátok bontásának következtében erős gázképződést okoz.

A sercegő üszök, a többi gázoedemás betegséghez hasonlóan, talajfertőzéses bántalom. Szarvasmarhákban a betegség az esetek többségében endogén eredetű, főleg nyáron, száraz időszakban, gyenge minőségű legelőn tartott állományokban fordul elő akkor, ha a legeléskor az állatok nagy mennyiségű földet is felvesznek, de létrejöhet a sebfertőzéskor, illetve elléshez társulva is.

Juhokban a betegség megjelenése többnyire sebfertőzéshez, nyíráshoz, farokcsonkoláshoz, heréléshez, továbbá elléshez társul, különösen akkor, ha a juhokat rossz higiéniai körülmények között, szennyes almon tartják. 

Többnyire a 1/2-3 éves kor közötti szarvasmarhák betegszenek meg. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy az endemiás területeken élő állatok a kórokozó talajból való ismételt felvétele révén előbb-utóbb aktív immunitásra tesznek szert.

Ennek következtében viszont a tehenek föcstejükkel passzív védelmet adnak borjaiknak. Az idegen helyről endemiás területre behozott állatokban azonban a betegség minden életkorban előfordulhat.

A spórák az endogén eredetű sercegő üszök során a szájüreg, illetve a gyomor-bélcsatorna nyálkahártyájának hámhiányain keresztül jutnak be a vérpályába és az izomzatba, s azokon a helyeken, ahol valamilyen, akár mikrotrauma (pl. zúzódás) következtében kedvező, anaerob szaporodási feltételeket találnak, kicsíráznak, gázoedemát okoznak.

A spórák kicsírázásának a helyén oedema jön létre, a szénhidrátok elbontása miatt a szövetek megsavanyodnak, a gázképződés következményeként sercegnek, a savanyodás és a toxinok hatására a szövetek véresen beivódnak, elhalnak.

A kialakult gázoedemás gócból a kórokozó időnként bejut a májba és a vérpályán keresztül további izmokba is, ahol újabb gázoedemás gócok alakulnak ki. Az elhalt szövetekből felszívódó toxinok gyors elhullásra vezetnek.

A betegség lappangási ideje 1-3 nap. Gyakori a hirtelen elhullás. A betegek lázasak, elesettek, nem szívesen mozognak, gyakran sántítanak.

A tömeges izmokban, a nyakon, a háton, a combokban eleinte fájdalmas, meleg, majd kihűlő, nyomásra sercegő, oedemás duzzanatok találhatók. Ha a sercegő üszök sebfertőzés következménye, az első elváltozások a sérülés, injekció stb. helyéből kiindulva láthatók.

Az elléshez társuló esetekben a hüvely- és a gáttájékon jelentkezik duzzanat, amely ráterjed a hátulsó végtagokra is. A kóros elváltozások fölött a bőr elhal, sötétkék vagy fekete színű, száraz, pergamenszerű. Az állatok tekintete ijedt, a légzés és a szívverés szapora. Az elhullás rendszerint 24 óra, elhúzódóbb esetekben, idősebb állatokban 2-3 nap múltán következik be.

A fulladásos halál jelein kívül főként a combok izomzatában gázbuborékokkal áthatott duzzanatokat találunk, az izomzat sötétvörös, metszéslapja száraz, tarkázott. Az elváltozott izomrészek jellegzetesen avas vajra emlékeztető szagúak.

Az érintett izomzat körüli területek oedemásak, hemolizált savóval átitatottak. A vér jól alvadt, a parenchymás szervekben a gázoedemás elváltozások gyakran a halál után keletkeznek vagy súlyosbodnak.

A gyors lefolyás és a gázoedemás elváltozások utalnak a betegségre, biztos kórjelzéshez és a rosszindulatú vizenyőtől való elkülönítéshez azonban bakteriológiai vizsgálatra is szükség van.

A betegség gyors lefolyása miatt a gyógyítási kísérletek többnyire eredménytelenek maradnak. A betegség korai szakaszában a bemeneti kaput képező seb kitisztítása, enyhe oxidálószerekkel (hidrogén-peroxiddal, kálium-permanganáttal) való átöblítése és a nagy adagban parenteralisan és az elváltozások környékére befecskendezett, gyorsan ható penicillinek vagy tetraciklinek esetleg eredményre vezetnek.

A betegség megelőzésében döntő a sérülések elkerülése, az oltások, sebészeti beavatkozások steril eszközökkel való elvégzése, az ellések tiszta körülmények között való levezetése, illetve a sérülések időbeni, szakszerű, sebészeti ellátása, szükség esetén antibiotikumok adása.

Endemiás területeken a szarvasmarha- és a juhállományokat célszerű preventív célból immunizálni. Erre a célra formalinnal elölt, toxikus C. chauvoei levestenyészetét (anakultúrát) alumíniumgélhez adszorbeált formában tartalmazó oltóanyagok vannak forgalomban. Egyszeri vakcinázás után a védettség 10-12 hónapig tart, a vakcinázást évente egyszer, a legelőre hajtás előtt 2-4 héttel meg kell ismételni.

(Forrás: Doktorinfó)