A stresszhatás jelentős enyhítése az elválasztott borjaknál

A szoptatási időszak végén tartós elkülönítéssel biztosítjuk a még tejelő tehenek elapasztását, ezzel - a kondíció megtartásán kívül - az új vehem nevelésére fordulhat az anya által elfogyasztott takarmány táplálóértéke.

A borjak életében ez az egyik legnagyobb stressz, ezért igen körültekintően kell eljárni a választáskor. Legeltetési időszakban ez gyakorlatilag a borjak beistállózását jelenti, ami főként azzal magyarázható, hogy az istálló belső létesítményei alkalmasak az anyjukat és borjukat kereső állatok visszatartására.

Sok helyen csak akkor végzik el a leválasztást, amikor már végképp elfogyott a legelő, és már a teheneknél is bekövetkezett a látványos kondícióromlás.

A választást akkorra kell időzíteni, amikor a borjak megfelelő gyarapodását nem segíti elő a legelő, és az állatok elérték a legkevesebb hat hónapos kort. Jó minőségű legelő esetén és csapadékos években az elválasztás megnyújtható akár nyolc hónapos korig is. Istállózott tartás esetén a tehenek egyre kevesebb időt töltenek szoptatással, majd néhány nap múlva teljesen elkülönítik őket borjaiktól.

Leválasztás után többnyire istállózott körülmények közé kerülnek a borjak, viszont - megfelelő minőségű legelő esetén - az üszők és az extenzív takarmányozási módszert is alkalmazó országok tenyészbika-nevelési gyakorlata szerint a bikák is visszamehetnek a legelőre.

Az ivari elkülönítés az átállást követően, a várható értékesítés idejét figyelembe véve következik be, amennyiben nem történt meg már a választás előtt, a borjak hat hónapos korában. Ebben az időszakban az állatok itatása nyílt vizű itatókból, etetése mozgatható vályukból történik. Az istállók, szérűk almozását és az etetőterek rendben tartását szükség szerint kell végezni.

Választáskor a továbbtenyésztésre kiválogatott üszőket elkülönítve, nagy gondossággal kell takarmányozni és tartani. Az elválasztást követő időszak a tenyésztésbe vétel időpontjának egyik lényeges, befolyásoló tényezője.

Az elválasztás mindenképp töréssel jár, ennek mértékét a borjak választás előtti kiegészítő takarmányozásával, a választást követő időszakban pedig megkülönböztetett gondossággal, bőséges takarmányellátással enyhíthetjük.

Nagy testű, intenzív húsfajtáknál a tenyésztésbe vétel idejéig (18-24 hónap) az üszőnevelés időszakában napi 700-800 gramm súlygyarapodást kell elérni. Az átlagnál nagyobb súllyal elválasztott üszőborjak a nevelés időszakában is várhatóan jobban gyarapodnak.

A nagyobb takarmányfelvétel miatt érdemes testsúlyuk szerint szétválasztva, két vagy három csoportban külön tartani, és fejlettségüknek megfelelően takarmányozni az üszőket.

A 200 kg élősúlyú üszők napi takarmányadagja a következő lehet: 10-15 kg siló vagy szilázs, 2 kg jó minőségű széna, 2 kg takarmányszalma és 1,5-2 kg gazdasági abrakkeverék. A 400 kg súlyú üszők napi takarmányadagja: 20-22 kg szilázs, 5 kg széna és 2-2,5 kg gazdasági abrak.

Testsúlyuk növekedésével a tömegtakarmány- és szénaadagot a szükséges tápanyagigény szintjéig ajánlott emelni. Legeltetési időszakban, jó minőségű legelőn, abrakkiegészítés nem szükséges. A kritikus időszakokban (júliusi, augusztusi aszály, száraz ősz) feltétlenül kell takarmánykiegészítésről gondoskodni.

A növendékek mérlegelése negyedévenként, valamint a legeltetés megkezdésekor és befejezésekor szükséges. A mérésekkel ellenőrizni tudjuk az állatok takarmányellátás-minőségét. A szükséges szelekció elvégezhető a felnevelés időszakában. Folyamatosan kell gondoskodni az állatok ivóvíz- és nyalósóellátásáról és az ásványianyag-kiegészítésről is.

(Forrás: 3szek.ro)

Tekintse meg a Szarvasmarhák takarmányozása c. rovatot a www.isv.rs honlapon.

Home HÍREK ARCHÍVUMA Időszerű-aktuelno A stresszhatás jelentős enyhítése az elválasztott borjaknál

Közösségi oldalak

Kapcsolat

  Mayer Ottmár u. 20.,Szabadka

  Tel/fax: +381 24 410 0027

  e-mail: office@isv.rs

Tanúsítvány

Rólunk

Az ISV egy olyan cég, amely felöleli a korszerű állattenyésztés minden szegmensét. Tisztelt partnereink számára a sikeres és jövedelmező termeléshez nélkülözhetetlen kiváló minőségű takarmányozást, modern technológiát biztosítunk, valamint hasznos tanácsokkal szolgálunk.

Az ISV mottója: INNOVÁCIÓ, SIKER, VÍZIÓ!