A sertéstartásban alkalmazott technológiák kategóriái

A sertéstenysztésben alkalmazott tartástechnológiák nagyobb változatosságot mutatnak, mint a szarvasmarha-ágazatban. A hagyományosnak tekinthető fűtetlen, kifutós épületben elhelyezett moslékos takarmányozási rendszerek a közelmúltig az "intenzív" tartás (mesterséges megvilágítású, klimatizált épületben, almozás nélküli tartás) irányában változtak.

E telepek üzemeltetési tapasztalati kevés kivételtől eltekintve nem igazolták az "intenzív" tartástechnológiák korszerűségét. A túlzott gépesítés, a korrózió elleni hatásos védelem hiánya és az ebből következő gyakori üzemzavarok, továbbá az energiaigényesség és a hígtrágya elhelyezési "gondjai" új utak keresésére ösztönöztek.

Elkészültek az újabb kísérleti sertésistállók, és ezek kedvező tapasztalatai alapján megkezdődhetett a sertésistállók és telepek rekonstrukciója is.

A zárt istálló-jelleg megtartása mellett megfigyelhető a természetes megvilágításra és szellőzésre való törekvés. A legszembetűnőbb változás az, hogy a nagy mennyiségű hígtrágyát eredményező lemosásos, ill. rácsos padozatok és gravitációs trágyacsatornák helyett almozható, trágyaletolást lehetővé tevő sík padozatok és nyitott mechanikus trágyaeltávolítású csatornák kerültek előtérbe.

A rekonstrukció során történő fontosabb változások:
bontás: - az épület teljes belső berendezése és padozata;
építés: - a trágyacsatorna felé lejtő padozat (lengőlapátos trágyakiszállítás),
- a kiscsoportos tartáshoz szükséges belső rekeszrendszer kereszt vályúkkal.

Tartástechnológiai jellegű változás az utóbbi időben a természetes úton még jól szellőztethető, legfeljebb 12 méter széles épületek alkalmazása.

Tapasztalható a száraz takarmányokat adagoló önetetők arányának csökkenése és a nedves takarmányok etetésének a térhódítása is. (A nedves takarmányokon belül gépesítési szempontból meg kell különböztetnünk a hosszabb csővezetéken is továbbítható folyékony (moslék), a mobil adagolókkal kijuttatható pépes és a helyben (vályúban) nedvesített takarmányokat.).

A szélesebb épületeknél keresztvályús, a keskenyebb épületeknél hosszvályús megoldásokkal találkozhatunk. A keresztvályús megoldásra az egy állatra jutó minimális vályúhossz biztosítása miatt van szükség.

Olyan példa is felhozható, amikor egy - korábban önetetős szárazetetéses, középtrágyautas - sertésistállót keresztvályúsra és folyékony takarmányozásra, (beépített nedves keverő és takarmányszállító csőhálózat) építettek át. Egyidejűleg a közép-trágyaúton összegyűlő - esetleg kevés almot is tartalmazó - trágya eltávolítását is gépesítették (szárnylapáttal vagy traktoros tolólappal).

A rekonstrukció során történt fontosabb változások:
bontás: - az épület teljes belső szerkezete és padozata;
építés: - a trágyacsatorna felé lejtő padozat (szárnylapátos vagy tolólapos),
- kiscsoportos tartáshoz szükséges belső rekeszrendszer a keresztvályúkkal
- a nedves takarmányt keverő és kiosztó gépek beépítése.

A sertéstartásban alkalmazott tartástechnológiák között az eddigieken kívül (természetes szellőztetés és világítás; a hígtárgya mennyiségének a csökkentése vagy megszüntetése és az étrendileg kedvezőbb nedves takarmányozás terjedése) olyan korszerűsítési irányzatok is megfigyelhetők, amelyek a szarvasmarhatartásban időközben beváltak és elterjedtek.

Ezek lényege az istállói munkák mobil rendszerű gépesítése és az istállók zártságának megszüntetése, vagy különböző mértékű nyitottsága.

Természetesen a különleges klímaigényű fiaztatók vagy előhizlalók e tekintetben más elbírálás alá esnek.
Az istállók nyitásával - a természetszerű tartáshoz való közelítéssel - megváltozik azok mikroklímája is, ami hatással lehet az alkalmazott takarmányozási technológiára.

(Forrás: Agrárágazat)